Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zsámbék

Zsámbék története

Már a pattintott kőkorban is lakott volt, jelentős kelta eredetű eraviszkusz, római és avar leletek is előkerültek a környékről, igy az itt feltárt postakocsi maradványai, melyek a Nemzeti Múzeumba kerültek (ez azt bizonyitja, hogy a hely már akkor is utak menti település volt), vagy a II.századból származó bronz harsona, mely legkorábbi hazai zenei emlékeink közé tartozik.

Zsámbék fénykora a honfoglalás utáni századokra esett, mivel a település az Esztergom és Székesfehérvár közötti kereskedelmi útvonal mentén feküdt. Az 1050-es években kőtemplom állt itt. III. Béla király feleségének, a francia király húgának, Capet Margitnak a kiséretében 1186-ban az országba érkező Aynard lovagnak adományozta Zsámbékot és környékét. E család épittette 1220 körül a korábbi templom helyén a késő római-kori gótikus háromhajós bazilikát, amely rom mivoltában is a magyar épitészettörténet egyik kiemelkedő emléke. Mellette található -szintén romos állapotban- a premontrei rend kolostora. A lovag először udvarházat épittetett, majd a tatárjárás után engedélyt kapott vár épitésére. Ekkor épült fel a mai kastély helyén a kővár. A település első lakói az udvarház és a kolostor személyzetéhez tartozhattak, hamarosan azonban a fontos kereskedelmi útvonal mellett letelepedtek iparosok, kereskedők is. A tatárok a templomot a községgel együtt elpusztitották, de IV. Béla újjáépittette. A község birtoklását a 14. század végén a Maróthyak szerezték meg az Aynard családtól.

1467-ben Mátyás mezővárosi rangra emelte Zsámbékot. A várat közvetlenül halála előtt fiának Corvin Jánosnak adományozta, aki annak földesura lett 1504-ig.

1541-ben a törökök elfoglalták Zsámbékot és 145 évig birtokolták. A fontos útvonal védelmére pedig erődrendszert épitettek ki. Uralmuk alatt a harcokban rongálódott meg a templom és a kolostor, az utóbbiban -a feljegyzések szerint- még a XVII. században is laktak. E korból származik a Török-kút is. Ebben az időszakban a falu sokat szenvedett, elvesztette korábbi jelentős szerepét és elnéptelenedett.

1686-ban Bottyán János -a későbbi Vak Bottyán- a Fehérvárról Budára igyekvő törökök egy nagyobb lovascsapatát semmisitette meg itt.

1689-ben a Zichy-család vásárolta meg a települést és az 1710-es években a végvári harcokban lerombolódott vár helyén felépittette a kora barokk várkastélyt. A török idők alatt elmenekült illetve elpusztult lakosok helyére a törökök kiűzése után német (sváb) telepesek érkeztek és a betelepitett lakosságnak köszönhetően a település gyors fejlődésnek indult, aminek eredményeként hamarosan a mezővárosi rangot kapott. A sváb lakosság fejlett borkulturát hozott magával és megművelte a környék domboldalait, valamint ezidőben kezdődött el a környék erdőinek kitermelése is, melynek faanyagát a budai várba adták el tüzifának. A falu lakói a reformáció hatására áttértek az új hitre, melynek a Zichyek vetettek véget, visszakényszeritve a lakosságot a katolikus egyházhoz (ekkor sokan elvándoroltak Kölesdre, ahol ma is található egy "Zsámbéki utca").

A templomot ismét helyreállitották, de 1763-ban a nagy komáromi földrengés alaposan megrongálta. Ezután már nem történt meg az újjáépitése és igy  a telepesek elhordták épitőköveit - ezek ma keritésekben, pincékben, házak falaiban beépitve találhatók. Ettől kezdve elhanyagolták, csupán a XIX. század végétől - amikor a műemlékvédelem intézményessé vált - kezdték ismét gondozni, az időközben lebontott kolostor földalatti maradványaival együtt.

Az 1737-39-es pestis és kolerajárvány 827 áldozatot követelt a faluban. Emlékét a kastéllyal szemben felállitott fogadalmi szobor őrzi.

A második világháborúban ismét hadszintér volt Zsámbék. 1944-ben a fővárost bekeritő hadmozdulatok egy része itt zajlott.

1946-ban a sváb lakosság 95 %-át kitelepitették Németországba. Helyükre az alföldről érkeztek telepesek.

Zsámbékot 2009. julius 1-én nyilvánitották várossá.